Jó példa?
A kormány különösebb felhajtás nélkül, a szerdán megjelent közlönyben jelentette be, hogy a közigazgatásban meglévő állások közül 6700 –at - gyakorlatilag azonnali hatállyal - megszüntet.
A Fidesztől már jól megszokott módon semmilyen, nemhogy érdemi, de még informális egyeztetés vagy megbeszélés sem előzte meg az akciót, az érdekképviseletek a napi sajtóból tudták meg a munkavállalók elbocsájtásának hírét.
El lehetne most gondolkodni azon, hogy vajon a szakmaisággal, az erős nemzettudattal és elkötelezettséggel; a közszolgálati biztos életpálya modellt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásával kommunikáló kormányzat néz-e még néha tükörbe, amikor saját intézkedéseit meghozza.
Azt meg találgatni lehet, hogy vajon milyen felmérés vagy hatástanulmány előzte meg a többezres kirúgásokat, hiszen valamilyen felfoghatatlan okokból azok a területek lettek leginkább érintve, amelyeknél a legnagyobb a baj az országban. Vajon mit követhettek el a Fogyasztóvédelemnél, a Tisztiorvosi Szolgálatnál, vagy a Mezőgazdasági szakigazgatásban dolgozók, hogy az esetükben a meglévő álláshelyek közel 20%-át érinti a rendelkezés? Vagy a kormányhivataloknál, amelyek többek között a munkaerőpiac felügyeletét is ellátják?
Az ember akár örülhetne is, hogy már akkora rend az országban, hogy nem kapni átírt szavatosságú, megkövesedett tajvani csirkét, nem látni patkányokat a multi áruházak polcain, nem foglalkoztatnak szabálytalanul embereket és nem hal meg- immár minden héten - súlyos munkabalesetben egy honfitársunk.
Jó hír viszont, hogy a kormány nem engedi el a kirúgottak kezét, hiszen karrier programot alakít ki a részükre. Szinte már megszokott módon azonban, a programnak még híre-hamva sincs és ismerve az egyre karcsúbb, ám egyre rosszabb színben – narancsszínben - megmutatkozó államigazgatást, egyhamar nem is lesz. Így a kirúgott több ezer diplomás rövidesen keresheti új állását az egymillió új munkahely - immár kihűlt - ígéretének földjén. Még szerencse, hogy a tavaly megtervezett új közfoglalkoztatási programokban el tudnak majd helyezkedni, éhbérért, persze csak akkor, ha addigra elindulnak. A START Közmunkaprogramok ugyanis az idén még nem indulhattak el – az ígéretek ellenére sem.
A kormány mindenesetre ismételten példát mutatott abból, hogy hogyan is képzelik el a magyar munkaerő megbecsülését, védelmét. Ezek után pedig – a nyártól hatályba lépő munkajogi szabályok megváltozása miatt – nehéz lesz mindezt számon kérniük a gazdaság többi szereplőjén is, köztük a multinacionális cégeken.
Bertha Szilvia
a Jobbik országgyűlési képviselője
barikad.hu
- A hozzászóláshoz belépés szükséges



Friss hozzászólások
2 hét 1 nap
2 hét 3 nap
2 hét 4 nap
3 hét 5 nap
8 hét 1 nap
8 hét 1 nap
9 hét 1 nap
9 hét 2 nap
10 hét 1 nap
11 hét 2 nap